„Hulladékból termék” kiállítás
A „Hulladékból termék” című kiállítást az ÖKO-Pack Kft. és a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége hozta létre azzal a céllal, hogy bemutassa mi készül a lakosok által szelektíven gyűjtött hulladékból.
Az „ÖKOVÍZ” Kft. közreműködésével a kiállítás kisebb terjedelemben tekinthető meg a Társaság szolgáltatással ellátott településein. Az érdeklődők nyomon követhetik az egyes hulladékfajták hasznosításának útját, egészen a kész tárgyakig, melyeket mindennapi életünk során gyakran használunk.
Hazánkban gyártják többek között – az általunk elfogyasztott üdítők és sörök dobozából – a londoni metró szellőzőventillátorának alkatrészeit. A kiállítás installációja is az újrahasznosítás egyik újszerű változatát mutatja be, a paravánok és asztalok is újrahasznosított papírból készültek.
A kiállítás elsősorban a gyerekek széleskörű tájékoztatását szolgálja, azonban a szülőknek is érdemes ellátogatni és meggyőződni arról, hogy az elkülönítetten gyűjtött hulladékokból hasznos termékek széles skálája állítható elő.
A kiállítás hivatalos honlapja: www.hulladekboltermek.hu
Aktuális
2010. november 9 – 17. – Újszilvás,
Általános Művelődési Központ Széchenyi István Általános Iskola (Alkotmány út 73.)
2010. november 19 – december 10. – Cegléd,
Ceglédi Galéria (Kossuth tér 5/a.)
Galéria
- Újszilvás
- Kocsér
- Nyársapát 2009
- Mikebuda
- Nyársapát
- Tóalmás
- Szentmártonkáta
- Albertirsa
- Szentlőrinckáta
Kiállítás helyszínei


