Elszaporodtak az aknafedél lopások

Cegléden az elmúlt időszakban ismeretlen elkövetők aknafedlapokat tulajdonítanak el a város különböző pontjairól, melyek hiánya a közutakon fokozott veszélyt jelent az arra közlekedőkre. Ezúton is felhívjuk a lakosság figyelmét, fokozott figyelemmel közlekedjenek, mert a helyenként akár több méteres fedetlen lyukak életveszélyes sérüléseket, illetve jelentős anyagi kárt okozhatnak.

Az aknafedlapok eltulajdonítása miatt az ismeretlen elkövetőkkel szemben Társaságunk lopás bűncselekménye miatt tett feljelentést. Az aknafedelek pótlása folyamatos, mely Társaságunknak jelentős anyagi kárt okoz.

Felhívjuk a fémgyűjtőhelyek figyelmét arra, hogy ezen bűncselekmények száma elszaporodott, ezért fokozott figyelmet fordítsanak a lakosság által leadni szándékozó hulladék eredetének, tulajdonjogának igazolására, hiszen ha bűncselekményből származó dolgot vételeznek be, velük szemben orgazdaság miatt eljárás indítható.

Az “ÖKOVÍZ” Kft. kéri, hogy akik a bűncselekmények vonatkozásában bármilyen érdemleges információval rendelkeznek, jelentkezzenek. Várjuk azon személyek bejelentéseit is a balesetek elkerülése érdekében, akik az úton közlekedve aknafedél eltűnést észlelnek!

Közreműködésüket köszönjük!