Archvum: április, 2010

Tavaszi lomtalanítás

Társaságunk lomtalanítást szervez az általa köztisztasági szolgáltatással ellátott településeken, valamint Cegléden és Nyársapáton zöldhulladék gyűjtést is végez.
A lomtalanításról és elektronikai hulladékgyűjtésről honlapunkon a Szilárdhulladék menüpont alatt tájékozódhat.

“Hulladékból hasznosat 2010″ és “Hulladékból Játék” eredményei

A Víz Világnapja és Föld napja alkalmából, második alkalommal hirdettük meg az ÖKO-Pack Kft. együttműködésével és támogatásával a „Hulladékból játék” és „Hulladékból hasznosat 2010” című pályázatokat.

23 település 79 oktatási intézményéből vártuk az alkotásokat, óvodás, kisiskolás, felső tagozatos –és középiskolás kategóriában. Az óvodások szüleikkel, az iskolások pedig 2-3 fős csapatokban készíthettek szelektíven gyűjtött hulladékokból hasznos tárgyakat, melyeket szakmai zsűri értékelt.

Idén a bölcsődés és óvodás gyerekek szüleinek kreativitására is kíváncsiak voltunk, ezért a fentiek mellett, „Hulladékból játék” címmel is pályázatot írtunk ki, mely keretén belül a szülők - szelektíven gyűjtött - hulladékból készíthettek hasznos és egyben szórakoztató játékot gyerekeiknek. Érdekessége, hogy ezeket az alkotásokat gyerekekből álló zsűri értékelte!

Az eredményhirdetésre 2010. március 29-én, a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium dísztermében került sor.
Ezzel egy időben, ugyanitt nyílt meg a pályázaton résztvevő gyerekek legjobb munkáiból a „Hulladékból játék” és “Hulladékból hasznosat 2010” című kiállítás.

A további részleteket és eredményeket tekintsék meg a Kreatív pályázatok oldalon!